OSZTÁLYTALÁLKOZÓ

Lezajlott az osztálytalálkozó, amit Jáni Lajos már jó ideje promotált az FB-oldalon bemutatott tablóképpel. Az alapfokú szaktanfolyamot 1972-ben végzett kollégák elérhetőségét hatalmas energiával igyekezett felderíteni már tavaly ősz óta. Mivel akkor, a Nyárbúcsúztató Fesztiválon vetette fel az egykori osztálytárs, a Kelebián élő alelnök Horváth Zoltán, hogy jó lenne összehozni az osztályt negyvennyolc év után. Igaz, időközben találkoztak néhányan a szolgálat során vagy közép- és felsőfokú szaktanfolyamon, de kimondottan osztálytalálkozó még nem volt

A sok kutatás, egyeztetés, telefonálás után végül tizennégyen jelentek meg a PSE Pasaréti úti klubházában. Pedig módosult az időpont is, hátha enyhül a koronavírus-járvány... Ez be is következett, de a visszatartó ereje azért még erősen érvényesül. A legbátrabbak azonban eljöttek, felvállalva, hogy nem mindig sikerült elsőre felismerni egymást, ami majdnem fél évszázad után érthető is. Ebbe az osztályba járt még többek között Laczó László (egykori szóvivő, repülőtéri parancsnok), Szabó János (pénzügyi főosztályvezető volt a VPOP-n, Balassagyarmatról érkezett), Juhászné Pulya Erzsébet és Rogán Tivadar (Fővárosi Pénzügyőr Klub), már akiket magam is ismerek.

Hamar feloldódott a hangulat, egy hullámhosszra kerültek az őszülő hajú egykori tanfolyamtársak. Az összejövetel díszvendégeként felszólalt dr. Balogh György nyugállományú altábornagy, egykori országos parancsnok és dr. Kaizinger Tibor a NAV NYOSZ elnöke.

Különleges meglepetése volt a találkozónak Horváth Helga pénzügyőr őrnagy asszony, a Vám- és Pénzügyőri Iskola vámjog oktatójának szereplése. (Tudom, hogy nem VPI az iskola neve manapság, de így egyszerűbb leírni, mint a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet rendkívül bonyolult hivatali szervezeti besorolását bogarászni). Horváth Zoli leánya csinosan, egyenruhában jelent meg, kedves gesztusként az idős kollégák felé, akik régen látták már a pénzügyőr uniformist. Pláne ilyen jó formában... A jelenlegi szakmai oktatásról szóló tájékoztatás mellett szóba került a családi indíttatás a pályaválasztásánál – édesapja méltán tekintett büszkén leányára.

Lajos kérésére minden résztvevő dióhéjban elmondta szakmai pályafutását. Aztán elkezdődött a sztorizás, a régi emlékek felelevenítése, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Bár a szervező kijelentette, hogy soha többé nem vállalja ezt a feladatot, végül abban állapodtak meg a résztvevők, hogy az ötvenediken azért mégis csak találkoznak két év múlva. Remekül sikerült a találkozó, s a következőnél már nem is kell annyit nyomozni, szóval sokkal könnyebb lesz összehozni a kerek évfordulót. Hogy érzékelhessük a feladat nagyságát, nézzük meg, hogy a budapestieken kívül honnan is érkeztek a kollégák: Érd, Dunavarsány, Záhony, Szeged, Kelebia, Komárom, Szekszárd, Balassagyarmat, Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Máriakálnok. Még tarkább lenne a térkép, ha többen jelentek volna meg. Ahogy volt országos parancsnokunk is megállapította, sokszor egy-két emberen múlik valamely ügy sikere. Zoli és Lajos számíthatott Bozányné Nemes Rita titkár asszony segítségére is.

Egy ilyen összejövetelen a régi közös emlékek felidézése mindig megfiatalítja az embereket. Mosolyogva és csillogó szemmel vesznek részt a társalgásban, hiszen jóleső érzés fiatalkorunk útitársaival újra találkozni, ez lelki muníciót ad a viszontlátásig.

(B. Gados Júlia)